Foglalkoztatási Fórum a Szarvasi Járásban

A „Helyi foglalkoztatási együttműködések a Szarvasi Járásban” elnevezésű projekt keretében 2018. június 26-án Foglalkoztatási Fórum tartottak a Szent István Egyetem Tessedik Campusában.

A fórum előtt ülésezett a paktumszervezet irányító csoportja. A testület több döntést is meghozott a program kapcsán. Elsőként elfogadták a KBC Nonprofit Kft., mint konzorciumi partner beszámolóját a munkaerőpiaci-szolgáltatások kapcsán felmerülő kérdésekről, ezen belül is megvalósításhoz szükséges anyagi eszközök átcsoportosításáról. Az irányító csoport ennek kapcsán úgy határozott, hogy az átcsoportosításhoz szükséges testületi jóváhagyás a projektfejlesztés lezárultával fog megtörténni. A paktum éves munkatervéhez kapcsolódó féléves beszámolót Maczkó Dóra paktumiroda vezető ismertette, amelyet a testület egyhangúlag elfogadott.

Az irányító csoport ülése után került megrendezésre a Foglalkoztatási Fórum, amelyen igen nagy számban voltak jelen vállalkozók és munkaadók.  Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal hivatalvezetője nyitotta meg a rendezvényt, majd Horváthné Dr. Kepenyes Edit, osztályvezető asszony Szarvas Város Önkormányzata nevében köszöntötte a résztvevőket. Köszöntőjében a város lakosságának szociális helyzetéről, a lakosok számáról, születési és halálozási adatokról hallhattunk részletes információkat.

 

Ezután „Munkaerőhiány és munkáltatók” címmel Miatovics Márta ügyvezető, vezető coach, a Human Score Consulting Kft. részéről tartott prezentációt.  Az ügyvezető asszony előadásában számos tanács, információ hangzott el, ami a foglalkoztatók számára hasznos lehet a mai, kihívásokkal teli munkaerőpiaci helyzetben. Így beszélt kiválasztásról, toborzásról, válságmenedzsmentről, esetleges leépítésekről, elbocsátásokról.

A program végén lehetősége nyílt a résztvevőknek, hogy beszámoljanak saját tapasztalataikról, a felmerülő nehézségeikről, illetve arról, hogy ezeknek a megoldásában milyen segítséget nyújthat a foglalkoztatási paktum, milyen új lehetőségek nyílnak a Szarvasi Járásban létrehozott partnerség eredményeként.

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”78″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”240″ thumbnail_height=”160″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”20″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”1″ slideshow_link_text=”[Diavetítés indítása]” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]Jegyzőkönyv ICS ülés Szarvasi Járás 2018.06.26

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük